A Tükrök Alapítvány vezetőjével, Cserjés Anikóval beszélgettünk az alapítvány munkájáról, terveiről és az ukrán menekültek segítésében való részvételükről.
[Ez a cikk a MotherNature – Anyatermészet Egyesület ukrán pályázatára készülő cikksorozat egyik írása. A sorozat péntekenként folytatódik.]
Mesélsz arról, hogyan született a Tükrök Alapítvány? Milyen szándék keltette Benned életre?
Mexikóban éltem egy pár évet, ez számomra nagyon meghatározta a világ megélését és nagyon sokat adott. Létrehoztunk már ott többedmagammal egy alapítványt, ahol környezeti neveléssel foglalkoztunk. Olyan programokat szerveztünk, mint hogy egy városban hogyan tudunk kapcsolódni a természettel, illetve közösségi és kulturális projekteket vittünk.
Másként viszonyulnak Mexikóban az emberek a természethez? Mit tapasztaltál?
Abszolút! Mexikó óriási és nagyon sokszínű. A hat év alatt több részén nem jártam, mint jártam. Van egy aranyos mondás, hogy Isten, amikor teremtette a világot, egy zsákból rakosgatta ki a dolgokat a Földre, de Mexikó felett véletlenül megbotlott, és egy csomó minden kiesett a zsákjából. Ez tényleg így van, valóban nagyon sokféle. Azt tapasztaltam, hogy a mexikóiak sokkal közelebb vannak a természethez, ha nem is mindig a médiában mutatott együttéléssel. Ha más nem, amikor látnak egy pókot, egy békát, akkor az vagy mérges vagy nem, ebből kifolyólag sokkal jobban odafigyelnek a lépteikre. Mondhatjuk, hogy ez az odafigyelés kényszerből fakad, de mégis egy teljesen más jelenlétet hoz létre. Emellett a természet többi létezőjére tanítóként tekintenek, valamint minden megadatott napot hála övez.
Hogyan vezetett ez az élmény a Tükrök Alapítványhoz?
Amikor hazaköltöztem, akkor már tudtam, hogy mi az irányom: a környezeti nevelés, a terápiás rekreáció és az élménypedagógia. Ez szépen elkezdett összeérni. Végül 2020-ban jött létre a Tükrök Alapítvány.
Mit jelent a környezeti nevelés? Hogyan jött a név?
Első hallásra úgy tűnhet, hogy a környezeti nevelés csak gyerekeknek szól, de egyáltalán nem csak, sőt. Lesarkítva arról szól, hogy ha látok egy egyenes fát, akkor én is egyenesebben állok. Ezt jelenti a természet tükrei. A természettől akarva akaratlan rengeteget tanulunk. Olyan foglalkozásokat hivatott létrehozni az alapítványunk, ahol ez megvalósul, és a természettel, a természeten keresztül magunkat, egymást és a természetet tudjuk megismerni. Olyan teret szeretnénk létrehozni, ahol több generáció tud élményszinten, játékos foglalkozásokon új helyzetekben, új minőségekben kapcsolódni.
Tehát a Tükrök a természet és ember közötti automatikus oda-visszahatást jeleníti meg? Az alapítvány ennek a folyamatnak szándékszik kiemelt helyet biztosítani a programokon keresztül, valamint ezen túlmenően ember – ember között is más szintre szeretnétek emelni a kapcsolódást?
Igen.
Hogy fordultatok aztán az édesanyák felé?
Eredetileg Budapestről jövök, két éve költöztünk ide Szeged mellé. Ahogy anya lettem, én magam is kerestem anyakört a környéken. Konkrét téma köré csoportosuló lehetőségeket találtam, olyat viszont, ahol közösségben vagyunk, összejárunk, élményt, csemetevigyázót kreálunk, megnézzük, hogy kinek mire van szüksége a mindennapokban, nem találtam. Mindig úgy tekintek az időben hozzám közel anyává válókra, mintha egy évfolyam lennénk. A gyerekeink egy generáció: egy térben, egy időben fognak hatni egymásra, környezetükre, egymással fognak létrehozni kapcsolódásokat, stb. Tehát nem találtam ilyen közösséget, és akkor gondoltam, hogy nézzük meg, hogy másnak is van-e erre igénye. Felvetettem ezt egy anyatársamnak, ebből kezdődtek az alkalmak.
Te vezeted az anyakört és minden egyes alkalommal programmal készülsz. Egy anyakörben miért kell, hogy program legyen, miért nem lehet csak úgy a „levésben” lenni?
Úgy érzem (és nem csak az anyákkal kapcsolatban, de most maradva az anyáknál), hogy egyrészt még két nagyon nyitott és barátkozó szándékú anyuka is nehezen tér el attól a beszélgetéstől, hogy “neked hány éves a gyereked”, vagy “neked mit csinál a gyereked”, stb. Nagyon nehezen megyünk ezen túl.
A program célja igazából csupán az, hogy facilitáljon egy más, mélyebb beszélgetést. Tudjunk beszélgetni az anyaságról és azon túl, akár tabutémákról is, ne csak a gyerekről.
Másrészt régen az emberek jobban benne voltak a “levésben”, ebbe nőttek bele, most ezt újra kell tanulnunk. Nagyon nehezen engedjük meg magunknak, csak lenni, ez szerintem most újratanulás alatt van.
Egy ilyen alkalommal egy tabutémát, vagy nehezebb témát hogyan hozol be?
Szélesebb kaliberű témákat szoktam megadni, például olyat, ami az évkörhöz kötődik, mert nagyon sokféle megélés lehet és az a cél, hogy mindegyiknek tere legyen benne. Mondok egy példát: volt olyan téma, hogy “Az anyaság előtti én”. Ez már önmagában elég tabu tud lenni, olyan élmények, emlékek felé visz, amelyek egy teljesen más rubrikát nyitnak ki az agyunkban. Csináltunk egy tabuládát is, ott van, és remélem, majd eljön az idő, hogy bele tudnak kerülni átbeszélendők.
Miért van az, hogy tabusodnak egyes témák? Miért kerül bármi, ami az életünkkel kapcsolatos a tabumezőre?
Elsőre a társadalmi elvárások jönnek fel, de a saját elvárásaink is ezek. Például nem szeretnénk olyan képben feltűnni, amelyben úgy érezzük, nem tudtunk megoldani valamit.
Pedig pont ezek azok a pontok, ahol a legtöbbet segíthetne nekünk a közösség! Ahol bizonytalan vagy magadban, bénának érzed magad, ahol abszolút kudarcos vagy, pont ott a leghasznosabb a közösségi támogatás.
Igen, nagyon is! Az érzés, amikor mintha visszahallanád önmagad. Akkor rájössz, mással is történik ilyen, másnak is kihívás. Nem vagyok egyedül. Általában az életet úgy éljük, hogy nem látjuk azt, hogy ez egy folyamatban lévő dolog és állandóan változóban van. Ami most van, az nem egy determinált valami, hanem egy folyamat része. Anyaként is rengeteg pillanatunk van, amikor nem látunk ki a fejünkből, de más életterületekre is igaz, hogy
egy folyamat része minden pillanat.
A legelső projektalkalmunkon nagyon elérzékenyültünk, hogy voltak ott nagymamák is, és egy anyuka, akinek már 32 éves a fia. Nagyon sokat adott, látni az anyaságban ezt a folyamatot, hogy bármennyire is másban vannak, ők is anyukák. Amikor látok nőket, akikről valamilyen módon tudom, hogy anyukák, egyszer csak leesik, hogy ő is éjszakázott egyszer és ő is kelt fel hajnal háromkor a gyerekéhez. Azért mert most nem ebben van, azért még egyszer volt ez. Sokszor hallom felnőtt gyerekes anyukáktól, hogy “ó ők már nem valók anyakörbe”. De hisz még mindig anyák!
Mindenkinek sokat ad, ha az anyakör valóban megtestesíti az anyafalu-anyakör fogalmat, hiszen pont ez a lényege: tapasztalatátadás, megélésmegosztás.
Hogy jöttek az ukrán édesanyák az alapítványotok hatókörébe?
Több anyák körüli szegedi szervezettel összekapcsolódtunk, például a szegedi dúlakörrel, hogy ki mit tudna hozzáadni az ukrán édesanyák támogatására. Eredetileg nekünk semmilyen kapcsolatunk nem volt velük, hanem utánanéztünk, hogy hol vannak, így derült ki, hogy van egy panzió, ahol van 20 ukrán anyuka. Mielőtt elkezdtük volna a foglalkozásokat, odamentünk, hogy bemutatkozzunk és felmérjük az igényeket.
Milyen program alakult ki?
Az ukrán anyukáknak egy új anyakört hoztunk létre. Eredetileg mi anyakört és közben gyerekfoglalkozásokat terveztünk, de egyből kiderült, hogy az összes gyerek vagy iskolában vagy óvodában van, és ők pedig valamilyen mozgásra, jógára vágynak. Az anyakör koncepció elég ismeretlen, még magyarországi anyukáknak is, először át kellett adni az anyakör koncepcióját. Végül összefogva helyi jógaoktatókkal és anyatámogatókkal, anyakörrel és jógával várjuk ukrán és a csatlakozni kívánó magyar anyatársainkat is. Szeretnénk, ha megismernénk, támogatnánk egymást: magyar és ukrán anyukák.
Hiszen az anya mindenhol anya.
Hogyan hidaljátok át a nyelvi akadályokat?
Amit tudunk, nonverbálisan megoldunk, több olyan játékos elemet viszek bele az anyakörbe, ami nonverbális, de tolmács is segíti a megértést.
Mi történik egy ilyen anyakörben?
Játékos résszel kezdünk. Érdekes megfigyelni, hogy mennyire nehezen engedjük meg a játékot felnőttként, anyaként magunknak. Először nem érzik, hogy mi történik, de aztán már ott van az a mosoly, ahol átkattan valami és elkezdünk kapcsolódni.
Nehezen engedjük meg magunknak, hogy a tevésből megálljunk egy 5 perc zuhanyra, vagy akár bolondozásra. Pedig néha épp ez a legtöbb, amit tehetünk. Felszabadít, és mintha más programon működnénk tovább. Az anyakör programjában is a játékos rész után térünk egy mélyebb beszélgetős részhez.
A kulturális különbségek miatt előfordult-e, hogy olyan tabumezőre léptél, amiről nem gondoltad, hogy tabu, számukra viszont az volt?
Nagyon próbálok vigyázni arra, hogy úgy hozzak be egy témakört, hogy annak egy nagyon széles verziója jöjjön be, és mindenki be tudja hozni a saját megélését. Egyébként erre már a magyar anyakörnél is vigyázok, hiszen ez ott is simán előfordulhat.
Még egy kedves példa jutott eszembe nemrégről. Egy ellentmondós játékot úgy vezettem be, hogy biztosan mindenki egyetért azzal, hogy a tinédzserek, sokszor ellentmondanak. Vártam a nagy egyetértést, mire meglepődött tekintetek néztek vissza. Mire megosztották, hogy az ukrán tinik nemigen mondanak ellent. Ezen jót derültünk közösen.
Gyakran egy amolyan baba-mama körként gondolunk az anyakörökre, holott itt felnőtt nőket látunk babák nélkül. Hogy van ez?
Az anyakör az anyákról szól. Jöhetnek babák is, de itt ők kísérők.
Az első ukrán találkozón ott volt az a hölgy, akinek 32 éves a fia, és ő azt mondta, hogy ő most pont elfáradt az anyaságában, és azért van itt, hogy töltődjön. Egy másik anyuka, már nagymamai minőségben van. Nekünk ők óriási tapasztalatot képviselnek. Mindenki ad és kap.
Végezetül arra lennék kíváncsi, hogy a mexikói természetre-ébredésedből mit hozol most az ukrán anyakörbe?
Mindig eszemben van, hogy mi mindannyian a természet része vagyunk, és ha picit lelassulunk és odafigyelünk egymásra, azzal hogy egymás szemébe nézünk, azzal olyan ritmust hozunk létre, ami azonnal visszakapcsol magunkhoz. Szerintem maga a kapcsolódás a természettől egy könnyen eltanulható dolog.
Egy-egy ilyen játékos szösszenet, ahol egymás szemébe nézünk, vagy egy becsempészett természeti elem, létrehoz egy olyan szikrát, amitől lehet, hogy amikor onnan kimész, onnantól másképp leszel jelen a lépteidben.
A beszélgetés a MotherNature-Anyatermészet Egyesület és MINE, Mother Centers International Network for Empowerment támogatásával valósult meg.
Fotó: Tükrök Alapítvány és Ahn Nguyễn by Pexels
