Nagykállón a cigánytelep közepén áll egy takaros ház. Ebben a házban működik a Somnakuno Drom Roma Női Egyesület. Ez a ház nemcsak a cigánytelep közepe, hanem az ott élő gyerekeknek és anyukáknak, nőknek a világ közepe is. Náluk jártunk egy borongós novemberi napon.
[Ez a cikk a MotherNature – Anyatermészet Egyesület ukrán pályázatára készülő cikksorozat egyik írása. A sorozat péntekenként folytatódik.]
Megérkezés
Nagyon vártam már a találkozást Bitó-Balogh Zsanett-tel, az egyesület szakmai vezetőjével, akivel ugyan interjút már készítettem, de eddig csak a képernyőn találkoztunk. Mivel vendégségbe nem illik üres kézzel menni, vittünk a gyerekeknek egy kis gyümölcsöt, ruhákat, játékokat. Ott mindenre szükség van, különösen azóta, amióta Ukrajnából elindult a menekültáradat. Igen, az egyesület erején felül még rajtuk is segít.
Mire odaértünk, már javában ment a sürgés-forgás a konyhában, mivel két programjuk is volt aznap. Hogy ne csak álljunk ott tátott szájjal, mi is beszálltunk segíteni. Lizi, egy fiatal anyuka (a kiemelt képen jobbra található a kisfiával) elkezdte gyúrni a cigány kenyeret, amit arrafelé bokolyinak hívnak, de úgy is ismeretes, mint bodag, vagy vakaró. Miközben szorgosan vagdostuk a zöldségeket, a gyöngyöző olajban sült a bokolyi, mi egyre éhesebbek lettünk.
Munka? A cigánynak? Az nincs
Még javában folyt a készülődés, mikor megjelent Lizi férje, aki folyamatosan munkakeresésben van. Most is pont egy segédmunkás alkalmi munka reménye foszlott szerte. Építkezésen dolgozott volna, de csak azokat választották ki, akikkel bármit meg lehet tenni, mert annyira tudatlanok. Elmondása szerint, Nagykálló vonzáskörzetében egy romának nem sok esélye van tisztességes, bejelentett munkához jutni. Pedig a fiatal férfi, apuka tele van tettvággyal, el akarja tartani a családját. Ha nem akarja, hogy a család éhen haljon, akkor marad a közmunka, vagy talán még mehet a határra határvadásznak.
Sándor, Zsanett édesapja is előkerül. Jött segíteni befűteni a házat. Ő is ugyanezt mondja. Ő éjjeli őrként dolgozik Nyíregyházán. Ő „szerencsés”. Pedig Sándor akár orvos is lehetne. Legalábbis intelligenciája, választékos szóhasználata, tartása, öltözködése, szeme csillogása nekem mind erre utal. Sándor azt is elmondta, hogy több helyre is behívták állásinterjúra, ám amikor meglátták, hogy cigány, egyből azt mondták neki, hogy az állást már betöltötték. Ezért a telefonbeszélgetések végén mindig bemondja, hogy ő roma és megkérdezi, hogy így is kell-e. Nem akar már felesleges köröket futni.
A diszkriminációt a tudatlanság táplálja
Az egyesület megbeszélést kezdeményezett az iskolai szegregációról, mert ott, Nagykállóban bizony jelen van. Az állami fenntartású iskolába járnak a romák és egy új egyházi iskolába a „magyarok”. Izgatottan várta mindenki, hogy vajon eljön-e az összes meghívott. Ám csalódottan vették tudomásul, hogy nem mindenki akar tárgyalni a kialakult helyzetről. Pedig ez egy lépés lehetne egymás megismerése és az integráció felé. Lehetne.
Az egyik távol maradó a polgármester volt. A helyi védőnő viszont eljött a találkozóra. Róla azt tudtuk meg, hogy pár éve még ő se biztos, hogy elfogadta volna a meghívást. Ő is csak azóta mer bemenni a cigánytelepre, amióta Zsanettékat ismeri. Egészen addig félt. Hogy mitől félt? Az ismeretlentől. A belé és belénk plántált sztereotípiákból táplálkozó szörnyűségektől. De az elutasítást felváltotta a megismerés és az elfogadás. Mert a megismerés után kiderült, hogy ott is ugyanolyan anyukák élnek, mint bárhol máshol.
Giza
Mindeközben megismerhettem Gizát, Zsanett anyukáját is. Ő alapította édesanyjával az egyesületet. Édesanyja bölcs és hatalmas munkabírású asszony volt. Alkoholista férje ugyan – finoman szólva – mindenben hátráltatta, de az asszony nem hagyta magát. 37 évesen, 7 gyerekkel lett özvegy. Attól kezdve ő lett a család, sőt a telep feje is. (A nagykállói telepen mindig van egy erős és bölcs cigányasszony, akihez tanácsért fordulnak, akinek számít a szava.) Eljárt dolgozni, hogy eltartsa a gyermekeit.
Ugyan a körülmények akkor is viszontagságosak voltak, egy jelentős különbség azonban volt. Nem létezett ez a tátongó űr romák és nem romák között. A „magyar” gyerekek jártak a cigánytelepre játszani a cigánygyerekekkel és fordítva is. A felnőttek is békében éltek egymással, ők is összejártak, megálltak az utcán beszélgetni. Ahogy Giza is mondta,
nem volt cigány és magyar, hanem volt jó és rossz ember.
És akadt munka is, származástól függetlenül.
Gizától megtudtuk azt is, hogy az egyesület otthonául szolgáló házat is a nagymama építette. Hitelt vett fel a banktól, és a saját két kezével szép lassan felépítette a házat. Mindezt tette úgy, hogy nagyon szegények voltak. Sokszor Giza is szó szerint éhezett. A roma kultúra miatt Gizának esélye sem volt továbbtanulni, pedig szeretett volna. Csak amikor férjhez ment, kezdte el képezni magát.
Gyermekeinek viszont megadta, amit ő nem kaphatott meg. Mindkét lány, Zsanett és Boglárka is ma már diplomás, és édesanyjukkal karöltve próbálnak azért tenni, hogy mi, „magyarok” megismerjük és elfogadjuk a romákat.
Tanodájukban a gyerekeket fejlesztik, a nőket edukálják. Annyi energia és tenni akarás van ebben a három nőben, hogy ha rákötnénk őket a hálózatra, a fél ország fényárban úszna. És milyen jó lenne, ha a fejekben is fény gyúlna! Rajtuk nem múlik.
A szülés trauma egy roma nőnek
Estefelé elkezdtek gyülekezni az anyukák. Jöttek a gyerekekkel, akikkel Bogi foglalkozott a másik szobában. Az EMMA Egyesülettől két kedves hölgy vezette az aznapi női kört. Az EMMA egy közösség: sorstárs- és szakmai közösség, amely elsősorban a gyermekvállalás időszakán keresztül tekint rá a női életútra, és dolgozik azért, hogy az anyák társadalmi helyzete javuljon.
Én is bemehettem a szobába. Megtisztelő volt, hogy a helybéli nők befogadtak maguk közé, és én is részt vehettem ezen az eseményen. Egy kicsit morfondíroztam rajta, milyen lenne ez fordított esetben. Ha én lennék roma és ismeretlenül besétálnék – ahogy ők mondják – egy magyarokból álló összeszokott női kör tagjai közé. Majd a gondolat elillant, mert elkezdődött a bemutatkozó kör. Az EMMA-sok azt kérték, hogy a keresztnevekkel úgy mutatkozzunk be, hogy anyai ágon kinek az unokája vagyunk, kinek a lánya, ki vagy te és ki/kik a lányod/lányaid.
Ezek után áttértünk a szüléstörténetekre. Hát nem azt mondom, hogy a világos bőrszínűekkel mindig a legmegfelelőbben bánnának – nekem is van személyes tapasztalatom ezzel kapcsolatban – de amit a roma szülő nőkkel művelnek, az mindennek a legalja. Megalázzák őket és úgy bánnak velük, mint a kutyákkal. Ha könyörög a kismama, hogy nézzenek rá, mert szerinte valami baj van, csak legyintenek rá és nem foglalkoznak velük. Van, aki emiatt a folyosón szülte meg gyermekét, van, akit szó szerint az utolsó pillanatban császároztak meg. Ha valaki tudatos, és 20 éves kora felett szüli első gyermekét, akkor azt mondják neki, hogy biztosan hazudik, mert az nem lehet, hogy nincs vagy már tíz gyereke, hiszen cigány.
Hála az EMMA-soknak, a jelenlévő nők most már tudják, hogy mi illeti meg őket a kórházban, mik a jogaik. Már azt is tudják, hogy léteznek dúlák. És ha a dúla velük van a szülésnél, akkor nem beszélnek velük úgy, mint a kapcaronggyal, hiszen ott van egy tanú is. Arról nem is beszélve, hogy a dúla mennyit tud segíteni a szülés körül. Nemcsak masszírozza az anyukát, de lelkileg is támogatja őt. Sőt, már azt is tudják, hogy belőlük is válhat dúla, és hogy mennyit segíthetnek ezzel a közösségüknek. Ráadásul, ezt a női körben megszerzett tudást tovább is adják.
Fázós, mégis meleg búcsú
Mire vége lett a női körnek már fáztam. Sándor mondta, hogy ő tüzelne, csak tüzelő nincs már. Nincs rá pénzük. És meleg víz sincs, mert spórolnak.
Indulás előtt Sándor megkínált házi pálinkával, amit egy kollégájától kapott. Kifejezetten jólesett abban a hidegben. Ezt meg is jegyeztem, mire Sándor nekem adta az egész üveget. Még ő ad nekem ajándékot, amikor nincs semmije? Amikor a hónap második felében már ételre sem futja? De ha nem fogadom el az ajándékot, az sértésnek számít. Ez is a roma kultúra része. A roma kultúra, ami ugyan nem tökéletes, ha a nőkkel való bánásmódra gondolunk, azonban ettől eltekintve gyönyörű. Mindenkinek meg kellene ismernie.
Giza, Zsanett, Boglárka, Sándor, ti, akik tisztességgel, egyenes gerinccel viselitek nehéz sorsotokat, köszönöm nektek ezt a napot! Köszönöm a fényt, amit az én agyamban gyújtottatok! Most már tudom, amit eddig is sejtettem, nincs magyar és cigány, csak magyar van.
Ha te is szeretnéd a változást, akkor támogasd az egyesület munkáját. Sokat tudsz segíteni tárgyadománnyal, pénzzel, de önkéntes munkával is. Keresd őket a Facebookon, vagy ezen a telefonszámon: +36 30 746 0591
[Ez a cikk a MotherNature – Anyatermészet Egyesület ukrán pályázatára készülő cikksorozat egyik írása. A sorozat péntekenként folytatódik.]
Ez is érdekelhet:
