A nemzetközi nőnap a női egyenjogúság és a nők emberi jogainak napja, amelyet 1917 óta (Magyarországon 1948 óta) minden év március 8-án tartanak. De miért olyan fontos ez a nap?

A nőnap eredetileg munkásmozgalmi eredetű, harcos, a nők egyenjogúságával és szabad munkavállalásával kapcsolatos demonstratív nap volt. Erre csak egy példa, hogy 1857-ben New Yorkban negyvenezer textil- és konfekcióipari munkásnő lépett sztrájkba a béregyenlőségért és a munkaidő csökkentésért.

Azóta a helyzet ugyan valamelyest változott, de tudjuk, hogy még korántsem értünk az út végére. Nemcsak az egyenlő bérek miatt, de még annál is jobban kell küzdenünk a nők elleni erőszak, a nőket érő családon belüli erőszak ellen is. Addig nem szabad feladnunk a küzdelmet, amíg nem érünk el gyökeres változást! Ehhez nem kell, hogy feminista élharcosok legyünk, elég, ha csak fiainkat a megfelelő szellemben neveljük, és nem követjük el a múlt hibát, mint ahogy azt a mi felmenőink tették.

Azért mert valaki fizikailag gyengébb, nem lenézhető és legfőképp nem eltiporható!

Számomra felháborító, hogy férfiak tömege még mindig így gondolkodik.

A lánygyerek nem gyerek

Gyerekként én sem hallottam mást otthon, minthogy a „lánygyerek nem gyerek”. Ezt mondogatta apám és a nagyapám is, de ezt egyáltalán nem csak tőlük hallottam. Apámat olyannyira szerettem és tiszteltem, és olyannyira meg akartam neki felelni, hogy szó szerint hosszú éveken keresztül sírdogáltam magamban, hogy miért nem születtem fiúnak. Ennek volt köszönhető, hogy csak nadrágban jártam, fiús játékokkal játszottam, kifejezetten utáltam a babákat, mert azok is csak a női szerepre emlékeztettek. Anyám nem vette észre, hogy mi zajlik a fejemben, lelkemben, pedig – most már így visszatekintve – elég sok jelét adtam annak, hogy valami nagyon nincs rendben. Szegény azt szerette volna, ha művészi tornázok, mert az olyan lányos. Soha nem értette meg, hogy én miért nem akarom ezt.

Kiskoromban fiú szerettem volna lenni, mindig nadrágot hordtam
Nővé válni

Csak ahogy nővé értem, kezdtem megbékélni azzal, hogy nőnek születtem. És ahogy egyre csak telt az a sok-sok év, egyre jobban örültem neki. Miért is ne örülnék, hiszen én nagyon szerencsés vagyok: lehetek érzékeny, sírhatok nyilvánosan, rám vigyázhat egy „erős” férfi, de ha kell, ugyan olyan „erős” tudok lenni, mint egy férfi.

Mégsem gondolom úgy, hogy mi nők többek lennénk.

Szerintem, a férfi és a nő egyenlő, de nem egyforma: kiegészítik egymást.

Örülnék, ha a férfiak erre mielőbb rájönnének. Bár félő, hogy már rég rájöttek, csak valamiért félnek tőlünk. Lehet, hogy mégiscsak mi vagyunk az erősebbik nem?

BOLDOG NŐNAPOT! ❤️

Kiemelt kép: Photo by SHVETS production from Pexels

Tags :