A roma kultúra nem engedi kiteljesedni a nőket – Van remény a változásra?

Ebben a sorozatban a MotherNature – Anyatermészet Egyesület (MoNA) tavasszal kiírt pályázatán nyertes szervezeteket és az ő munkájukat mutatjuk be.

A XXI. századi ROMA NŐK Egyesületénél Nyíregyházán jártunk vendégségben. Makula Rékával, az egyesület elnökével, valamint két kolléganőjével: Bettivel és Barbival beszélgettünk a roma kultúráról, a roma nők mai életkilátásairól. Meséltek arról is, hogy az ukrán válság milyen új feladatok elé állította az egyesületet.

Réka, kérlek mutasd be nekünk a XXI. századi ROMA NŐK Egyesületét! Kik vagytok, mivel foglalkoztok?

Réka: Én családsegítőként dolgoztam évekig, amit nagyon szerettem. A munka mellett már akkor is rengeteg programot szerveztem gyerekeknek, szülőknek. Szerettem volna, hogy jobban ki tudjanak teljesedni. 6 évvel ezelőtt 10 fővel alapítottuk az egyesületet. Mindenki ismerte a másikat, hiszen mindannyian a szociális szférából jöttünk. Tudtuk egymásról, ki hogyan dolgozik. Mindent nulláról tanultunk, onnantól kezdve, hogy hogyan kell alapítani egy egyesületet, addig, miként kell beadni egy pályázatot. Hosszú út volt, és mi nem sajnáljuk az időt: az ország bármely részére mentünk és megyünk képzésekre. Ma 18-an vagyunk nők-férfiak, romák-nem romák. Igazi egyesületi siker, hogy nem roma származású férfi is tagja az egyesületnek, tenni szeretne ezért az ügyért.

Miért a nők támogatása lett az egyesület iránya? Mire utal a XXI. századi ROMA NŐK elnevezés?

Réka: Én egy oláh cigány családból származom. Nem tudom, mit tudtok a roma kultúráról, hagyományokról, de több csoport is van a romáknál: oláh cigányok, romungrók és a beás cigányok. Nagyon erős kötelék vagy hagyomány van az oláh cigányoknál, éppen ezért a nők nagyon el vannak nyomva. Nagyon korán megházasodnak, hogy tisztán menjenek férjhez, és a tűzhely mellől ki sem mozdulnak egész életükben. Nem tudnak kiteljesedni.

A XXI. századi roma nők lényege, hogy van a roma kultúránknak egy olyan része, amin változtatni kell, meg kell újítani. Például rengeteg nagy tudással bíró, értékes roma nő van, aki azért, mert a férje nem engedni, hogy érvényesüljön, el van nyomva és csak álmodozik otthon.

Nagyon alacsony a roma nők önbecsülése, az egyesületnek hála azonban számos hölgy, aki megfordult nálunk, teljesen megváltozott. 

Például itt van Betti, aki azóta már az egyesület munkatársa is. Betti, mesélsz nekünk kicsit a történetedről?

Betti: Én 13 éves voltam, amikor elkerültem otthonról egy fiúval. Jártam ugyan iskolába, de minden nap mostam, takarítottam, háztartást vezettem.

Amikor találkoztam Rékával, akkor hallottam először arról, hogy nekem nem ez lenne a dolgom, hanem a tanulás.

Volt azután egy másik kapcsolatom, amiben a fiú még erősebben képviselte a hagyományt, megmondta nekem, hogy mit, hogyan főzzek, sehova nem engedett, főleg nem képzésekre. Réka segítségével tudtam ebből kikerülni.

Réka: Aztán volt például egy négygyerekes cigány asszony, aki a hatásunkra beiratkozott esti gimnáziumba és leérettségizett. 

De a saját példámat is hozhatom. Nekem anno a családsegítőnél rendkívül kellemetlen volt férfi kollégával egy szobában lenni. Ezt otthonról hoztam. Először magamat kellett rendezni. Olyan hülyeségek jártak az eszemben, hogy úristen, mit fognak rólam gondolni a szomszédaim, hogy én egy férfival vagyok egy teremben. Nekem hosszú folyamat volt, amíg eljutottam odáig, hogy szabadabb lettem ebben, és már mertem férfiakkal beszélgetni. Még így is vagy harminc éves lehettem, amikor egy képzésen egy gyakorlatnál az volt a feladat, hogy nézzünk pár percig egymás szemébe. Én persze pont egy roma férfi párt kaptam. Nagyon nehéz volt, mire leküzdöttem én is és ő is a zavarodottságot, s eljutottunk odáig, hogy ebben semmi rossz nincs. Ekkor tanultam meg szemtől szembe nézni férfiakkal is.

Úgy tudom, a férjed is az egyesület tagja – ő mindig ilyen 21. századi roma férfi volt?

Réka: Ez az egyik legnagyobb siker számomra, hogy a férjemet sikerült megváltoztatni. Ő ugyan romungró és nem oláh cigány, de korábban nem örült, ha idegen városba, idegen emberek közé mentem pár napra egyedül. Ma már az egyesületben segít, tagja, tesz ezért az ügyért. Fantasztikus élmény, hogy bár nők egyesülete vagyunk, mégis férfiak is szívesen csatlakoznak. 

Milyen tendenciát látsz itt a ti közösségetekben?

Réka:

Azt tapasztaljuk, hogy itt a roma származású emberek úgy cigányok, hogy nem tudják, miért cigányok. Nem ismerik a kultúrát, a hagyomány abban kimerül, amit hoznak generációról generációra – hogy az asszonynak főzni, családot ellátni tudni kell.

Sok gyerek úgy jön hozzánk szeptemberben csalódottan az első iskolai napja után, hogy “Réka, lecigányoztak! De én nem vagyok cigány!”. Mondjuk neki, hogy legyél büszke rá, hogy cigány vagy. De sajnos a roma kultúrából nem ismernek mást, nem tudják, hogy miért cigányok. Ez rossz.

Mi történt az értékes roma hagyományokkal?

Réka: A romungróknál még korábban kihalt, mint az oláh cigányoknál. A romungrók általában a cigány zenészek, de nem beszélik a nyelvet, nem ismerik a roma kultúrát. Azzal le van tudva, hogy cigány vagyok és kész. Nincs már mögötte tartalom. Ma már az oláh cigányok sem őrzik a hagyományokat. Itt, Nyíregyházán is csak az idősebb korosztály az, aki egyáltalán beszéli a cigány nyelvet. Nekem édesanyám, édesapám még beszélte tökéletesen, de én nagyon sokáig nem is tudtam, hogy cigány vagyok. Apám kihozott a cigánytelepről még egészen kicsi koromban azért, hogy teljesen integráltan legyünk nevelve. Így én is az iskolában szembesültem ezzel negatív értelemben, amikor meglátták anyukámat. Ő egy tipikus cigány asszony volt, és bizony évekig nagyon zavart, hogy cigányoznak minket.

13-14 éves lehettem, amikor először lekerültem valahogy a cigánytelepre, és nagyon megtetszett az az életstílus: a hangulat, hogy hallottam a cigány nyelvet, s akkor láttam először a cigány táncot is. Ott kezdett el érdekelni a cigányság. 

Mi hatan voltunk testvérek, ebből 3 barna bőrű, 3 szőke bőrű. Sajnos a barna bőrűeknek még sokkal nehezebb. Mi szőkék sokkal könnyebben átjutunk egy-egy akadályon. Elmondjuk a gyerekeinknek, hogy te szőke vagy, használd ki, menjél, tanuljál, te sokra viheted! Ugyanezt persze elmondjuk a barna bőrűeknek is, de tudjuk, hogy nekik nem lesz könnyű, hiába szereznek diplomát. Nem fognak tudni elhelyezkedni a szakmájukban. A húgom, aki barna, azaz tipikus cigány lány, az iskolában hintőporral kente magát, hogy fehér bőrűnek látszódjon.

Nem könnyű cigánynak lenni. A cigányok maguk sem fogadják el magukat cigánynak. 

Amit pedig a média sugároz, az sem segít. Csak a rossz hír szerepel cigányokról, nincsenek pozitív példák bemutatva.

Mesélsz egy kicsit a tevékenységeitekről, hogy mit tudtok tenni? Ahol például beszélgetünk, a közösségi termetek egy igazi gyerekparadicsom.

Réka: 3 éve működtetjük a Szirom játszóházat, ahol korai fejlesztő foglalkozásokat vezetünk 2-8 éves hátrányos helyzetű, elsősorban roma származású gyerekeknek. Itt van a szomszédunkban egy toronyház, amiben körülbelül 200 szociális bérlakás van, amelyeket rászoruló családok tudnak igénybe venni. Többségében az itt élő gyerekeknek tartjuk a foglalkozásokat, valamint a szülőknek is nyújtunk programokat.

Ezeket a gyerekprogramokat hétvégén csináljuk. Betti feladata a tematika összeállítása, az ő segítője Barbi. Megbeszéljük, hogy ki mit csinál, mit kell beszerezni, kinek mi a feladata, értesítjük a szülőket. A speciális fejlesztő foglalkozásokat én tartom, a játékokat pedig Betti vezeti.

A célja ennek a projektnek az, hogy mire az iskolát megkezdik, ne hátránnyal induljanak a gyerekek. Hátrányos helyzetű családoknál, ahol nincsenek meg a gyermek fejlődéséhez szükséges eszközök, az infrastruktúra, ott kiegészítő fejlesztés is szükséges.

Olyan alapvető dolgok hiányoznak, mint a rajzsarok, vagy egy szőnyeg, ahol tud négykézláb csúszkálni. Aztán, ha otthon például állandóan szól a tv, ezért hangosan beszélnek a szülők, akkor nagyon hangosan fog a gyerek is beszélni. 

Betti: Sok mindent tanítunk. Így például a ceruza -és ollóhasználatot, verseket, nagymozgásos feladatokat. Fejlesztjük az egyensúlyt, utánozós feladatokat végzünk, keresztirányú mozgásokat, cipőfűzést gyakorlunk. Az iskolás korosztályt korrepetáljuk, és az is fontos feladatunk, hogy kiszúrjuk a további gondozást igénylő fejlődési rendellenességeket.

Réka: Sok dolgot csak a szülőkkel együtt tudunk megoldani. Sok együttműködő szülő van, akik szeretnének többet, jobbat adni a gyerekeiknek. Őket tanítjuk, tanácsokat adunk nekik, hogy jobb, tudatosabb szülővé váljanak.

Hátrányos helyzetű gyereknél a bölcsi is nagyon jó, ha csak óvodába járnak, már nehezebb az iskolakezdés. Volt olyan gyerekünk, aki csak ovis volt, de járt ide hozzánk és semmilyen gondja nem volt első osztályban.

Sok irányba fejlesztjük mi is magunkat az egyesületnél. Most éppen a TASZ-nál oktatási jogokat, végrehajtási jogokat, büntetőjogot tanulunk. Ezeket az ismereteket is átadjuk a helyi közösségnek.

Nekem az a képem a romákról, hogy ti nagyon szeretitek a gyerekeket. Ez valóban így van?

Réka: a feltétlen szeretet jelen van a gyerekek iránt, de a gyereknevelés nem tudatos, hanem ösztönös a hátrányos helyzetű anyukáknál. Úgy gondolják, hogy akkor jó szülők, ha mindent megvesznek, megadnak a gyerekeknek, nincs rendszer és fegyelem a nevelésben. Ilyen például az etetés. A gyerek akkor eszik, amikor éhes, addig van ébren, amíg akar. Egy sokgyermekes családban általában az idősebb lányok nevelik a kisebb tesókat, így hamar megtanulják a háztartásvezetést, a gyermeketetés és tisztába rakás fortélyait. De nem tudatos szülők, nem tudják az alapvető dolgokat. Például, hogy hagyni kell a babákat kúszni-mászni. Nincs tudatos családtervezés sem. Ez totális tabutéma a roma családoknál. Az anyák nem készítik fel a lányokat, már a menstruációról sem beszélnek velük. A nők pedig pláne nem beszélgetnek erről a férjeikkel sem. 

Milyen programjaitok vannak még a Szirom projekten túl?

Réka: Ahogy már említettem, nagyon fontos nekünk a roma kultúra és hagyomány gondozása. Nem csak az a tipikus, zenélünk és táncolunk rész – maradandót szeretnénk alkotni. Az elmúlt 3 évben 3 könyvet adtunk ki: az egyik a “Roma nők a nagy háborúban”. A második egy kicsit Harry Potteres, ez a “Legendás roma lények”. A “Herbárium” pedig arról szól, milyen története van egy-egy gyógynövénynek a roma kultúrában.

Ezek csodálatos, igényes, és rendkívül szórakoztató kiadványok. Gratulálunk nektek! (Te is olvasgathatod, ha rendelsz: itt. Ezzel is támogathatod az egyesület munkáját.) Mivel foglalkoztok még?

Réka: Ebben az évben sajnos elég gyérek a pályázati lehetőségeink. A covid előtt volt Fórum színházunk: itt egyszerű, hétköznapi emberek játszottak, s mindennapi, de fontos témákat dolgoztunk fel. Volt egy előadásunk például az adósságspirálról. Devizahitel, uzsora, kicsit a prostitúció, ezek voltak a témáink. Ezt vittük fel egy történetben a színpadra. Interaktív színház volt, a közönség tudott dönteni, hogy merre alakuljon a történet. A covid óta sajnos ez nem tudott tovább menni.

Betti: Van még egy női pletyka klubunk is, ahol egymásnak tanácsot adunk, mindent kibeszélünk. Bárkinek bármilyen gondja van, itt elmondhatja.

Réka: Adományokat gyűjtünk a helyi hátrányos helyzetű közösségnek is.

A környékbeli lakosok nagyon szeretnek bennünket, látják, hogy mennyit foglalkozunk a gyerekekkel, családokkal. Sajnos a városi kultúrprogramokra nem jutnak el a roma gyerekek. Az infók sem jutnak el idáig, annyira zárt ez a közösség.

Itt vagytok teljesen szem előtt, gyakorlatilag a sétálóutcában. Mit kell erről az egyesületi helyről tudni?

Réka: Ez a közösségi tér 15 éve épült, és itt állt üresen nagyon-nagyon hosszú ideig. Amikor megalapítottuk az egyesületet, akkor azt gondoltuk, ez pont megfelelő volna a gyerekfoglalkozásoknak, játszóháznak. Azóta itt vagyunk. Adományba szereztünk berendezést és felszerelést. Jó időben itt vagyunk, mivel fűtés nincs, télen pedig a könyvtár ad nekünk otthont.

Van még egy egészen új projektetek: ukrán menekült családokkal is foglalkoztok.

Réka: Igen. Ez úgy alakult, hogy a háború kitörésekor mi is kimentünk a záhonyi határátkelőhöz. Több más roma szervezet már kint volt, és azt a hírt kaptuk, hogy több erőre volna ott szükség. Így mi is napi szinten kijártunk. Tömegével érkeztek a menekültek a határhoz, roma származásúak is. Segítettünk az eligazításban, a szállásokra való elszállításban.

Sajnos azt tapasztaltuk, hogy a záhonyi önkormányzat egyáltalán nem volt együttműködő. Akkora fajgyűlöletet én még életemben nem láttam, mint ott. Kaptunk mi is mindent, például, hogy mi cigányok odahozzuk a cigányainkat. Hiába jelentettük be a számtalan diszkriminációs esetet, semmi nem történt azóta sem. Nekünk is nagyon megterhelő volt dolgozni abban az ellenséges hangulatban.

Mindenesetre, mi roma női szervezetként elsősorban a roma nőkhöz, gyerekekhez mentünk. Tudni kell, hogy egyszerű, már eleve mélyszegénységben élő kárpátaljai családok voltak ezek, akik a kinti élelmiszer-áremelkedés miatt kényszerültek átjönni, hogy enni tudjanak adni a gyerekeiknek. Voltak, akik köntösben, papucsban érkeztek, gyerekek kabát nélkül. Voltak köztük valóban olyan családok, akik többször megjárták ezt az utat, hazavitték az adományt az otthon maradottaknak, de sajnos őket egy kalap alá vették a többiekkel. Már akkor elkezdtük kiszűrni, hogy kik azok a családok, akik simliskednek, kik azok, akik továbbmennek más országokba, és kik azok, akik valóban itt szeretnének letelepedni. Akik nem táborokból (úgy hívják a kinti cigánytelepet) jönnek, azok bizony mennek tovább.

Hogy fér össze az anyai szemlélettel a pályáztatás? A MotherNature – Anyatermészet Egyesület ukrán pályázatának kulisszatitkai

Áprilisban pályáztunk a MotherNature – Anyatermészet Egyesület “Nők a nőkért” és a Kárpátok Alapítvány “Fogd meg a kezem” ukrán menekülteket támogató pályázataira. Mindkét helyről kaptunk is támogatást, hogy ezeket az itt maradó családokat segítsük az elindulásban. Ennek köszönhetően tudtunk nekik gyerekfoglalkozásokat vinni, illetve segíteni őket az ügyintézésben, például a menedékkérelmi státusz igénylésükben. Az a célunk, hogy elindítsuk az életüket, önállóvá váljanak. Nem könnyű, mert albérletet nem adnak ki roma családoknak, pláne nem menekült, sokgyerekeseknek. Az volt a szerencsénk, hogy megismertünk egy vállalkozót, akivel a záhonyi határnál dolgoztunk együtt. Neki vannak üres házai, és ő hajlandó volt kiadni ezeket menekült roma családoknak is. A Tabulapláza Alapítvány segítségével ki tudtuk kibérelni a lakásokat. EMMA-s csajok közbenjárásával költöztettük őket át június elsejével. A Tabulapláza Alapítvány támogatja őket bevásárlópénzzel is. Mi pedig koordinálunk, és segítünk nekik az életkezdésben: tanítjuk őket pénzt, élelmiszert beosztani, jó bevásárlólistát összeállítani. Nagyon észnél kell lennünk, a családokat kezelni kell, hogy ne essenek át a ló túloldalára. Az a célunk, hogy önállóvá váljanak.

A legszomorúbb számunkra az, hogy ezek a családok írástudatlanok. Hiába járja ki ott, Kárpátalján egy 15 éves roma gyerek az iskolát, mégsem tud írni-olvasni – és ez nem az észbeli képességein és nem is a családján múlik.

A család, akit ma meglátogatunk egy 10 gyerekes mélyszegénységben élő család. Meli az anya, egy törékeny nő, de ez már a 14. terhessége. Kettőt örökbe adtak, mert betegen születtek. A 17 éves legnagyobb lányuk otthon maradt, neki már van egy gyereke és várandós a másodikkal. Szerencsére Imre, Meli férje is át tudott menekülni, így vannak itt tíz, 8 hónapos és 15 év közötti gyerekkel. Szeptemberben érkezik a következő baba.

A család történetéről cikksorozatunk következő részében olvashatsz.
Az egyesület munkáját nyomonkövetheted A XXI. századi ROMA NŐK Egyesülete Facebook oldalon.

Adományozással és könyvrendeléssel kapcsolatban pedig írj bátran ide: 21szromanok@gmail.com

A projekt a MotherNature-Anyatermészet Egyesület és MINE, Mother Centers International Network for Empowerment támogatásával valósul meg.