Mindig vannak divatos szavak. Ha idén nekünk kellene megválasztani az időszakot és az életünket leginkább meghatározó kifejezést, a REZILIENCIA nyerne. Egyrészt szépen cseng, másrészt az anyák egyik csodafegyvere. Persze, mindenkinek jól jön, de aki anyaként végigtolt néhány karantént, majd nekikezdett a nyári “szünetnek” jó eséllyel egyetért ezzel. A reziliencia lelki ellenállóképességet jelent, és az a nagy szerencsénk, hogy egyre több kiváló szakember foglalkozik ezzel a témával, és az ellenállóképességünk fejlesztésével. Ez a cikk olyan, mintha egyéni ülésen lennél, vezérfonalat ad, sok jó kérdést vet fel, érdemes többször is elolvasni, elgondolkodni rajta. Koskovics Éva coach írása.

Kis- vagy ’közepesgyerekes’ anyaként a nyári szünidő megszervezése mindig különleges feladat. Most, a járványidőszak után (reméljük, jó az időhatározó!) még különösebb jelentősége van a dolognak, hisz sokan érezhetik úgy – teljes joggal -, hogy ez után a kemény időszak után nekik is több pihenésre, kevesebb stresszre van szükségük. Ugyanakkor vannak körülmények, amelyek adottak, amelyekhez alkalmazkodni kell. Hiába vannak álmaink, elképzeléseink, hogy szeretnénk tölteni a nyarat, ha arra nincsenek meg a feltételek. Érdemes tehát elgondolkodni azon, milyen fogódzót találhatunk mégis, mi segíthet abban, hogy a lehetőségeket kimaxoljuk, hogy szeptember elejére NE még meggyötörtebbnek, még fáradtabbnak érezzük magunkat.

Coach-ként és anyaként – igaz, 18 és 22 éves fiúk mellett már egészen más élethelyzetből, de még jó memóriával és sok tapasztalattal rendelkezve – szeretnék most segíteni azoknak, akik nyitottak erre.

Nincs tuti, általános recept!

Talán furán hangzik ez utóbbi kitétel, de épp ez az egyik legfontosabb dolog, amit megtanultam az elmúlt években: hogy nagyon különbözőek vagyunk!

Van, aki lazán vesz minden akadályt az életben (azaz reziliens), van, aki nem. Utóbbiak közül vannak, akik képesek fejlődni, tanulni (akár okos könyveket, blogokat olvasva, mások jó példáját elcsenve, akár saját kudarcaikból), ha úgy érzik, még segítséget is képesek kérni. De vannak, akiket hat lóval sem lehet kihúzni a saját korlátaikból, maguk által felépített hiedelmeikből. Ők sajnos egy hangyányit sem hajlandóak változtatni életükön, még akkor sem, ha szakemberről szakemberre járnak (mintegy bizonyítandó, hogy lám, ezek mennyire nem tudnak semmit). Vannak, akik kifejezetten ragaszkodnak a problémáikhoz, szinte az a saját kapaszkodójuk, az adja számukra a biztonságot.

A szakirodalom szerint az emberek kb. harmada születik reziliensnek. Ezért van az, hogy ismerhetünk olyanokat, akiket hiába cibál meg az élet, képesek kezelni a legdurvább helyzeteket is, képesek talpraállni minden kudarc, nehézség után. A kétharmad pedig elevickél valahogy, sokan menet közben válnak rezilienssé. Sajnos vannak, akiknek ez nem sikerül: az örök boldogtalanok, vagy azok, akik feladják, netán ebbe betegszenek bele.

Amikor kicsik voltak a gyerekeim, nekem is voltak nehéz periódusaim és sokszor volt lelkiismeret furdalásom. Holott alig vártam, hogy megszülessenek és el sem tudtam képzelni az életemet nélkülük. És emlékszem arra is, hogy az elégedetlenséget sokszor akkor éreztem, amikor láttam másokat, hogy akár jóval több gyereket nevelve is mennyivel lazábban, könnyedebben élik a mindennapokat, kezelik a munka-magánélet problémáját, felejtik el lazán, hogy volt egy karrierjük korábban. Vagy amikor láttam, hogy rengeteg gyerekkel is lehet diplomákat szerezni, nyelvet tanulni, napi sok órát dolgozni… Ma már tudom, hogy az a legnagyobb hiba, ha másokhoz hasonlítgatjuk magunkat, ha mások elvárásai mentén kívánunk megfelelni magunknak.

A gyerekeknek pedig nem lehet eljátszani semmit, ők megérzik, ha tettetjük a jó szülőt, ha izomból nyomjuk, ha megfeszülünk közben, ha boldogtalanok vagyunk.
Fogat összeszorítva, megerőszakolva magunkat, azt hosszú távon nem lehet produkálni.

Az pedig milyen brutális már, amikor a jó anyuka, vagy jó apuka egyszer csak robbant, váratlanul világgá megy, ráborítja az asztalt a családjára, vagy kijön belőle az állat… és még sorolhatnánk.

Nagy szerencséjük van azoknak, akik kapnak segítséget, ahol nagyszülők hada áll sorban, mikor segíthet és hogyan. Aki ezzel nem él, az nem csak magának árt, de a gyerekének is. Bár ez nagyon ritka. Nagy kincs a szerető, segítőkész családtag, rokon, barát, meg kell becsülni! De még ez sem oldhat meg minden problémát.

Ha nincs ilyen hátterünk, vagy ha olyan az élethelyzetünk, hogy más akadályok nehezítik az életünket (anyagi problémák, párkapcsolati zűrök, egyszülősek vagyunk, sok a munkánk, stb.), akkor más praktikákhoz kell folyamodni, akkor kell egy kis önvizsgálat, mi segíthet rajtunk, mi lehet a mi személyre szabott kapaszkodónk.

Mert – hangsúlyozom – nincsenek általános receptek! Mindenkinek megvan a saját alaptermészete, élethelyzete, fogékonysága, igénye, korábbi tapasztalatai, stb., és ezekhez mérten lehet gondolkodni valamilyen megoldáson, azon, neki, személy szerint mi segíthetne abban, hogy óvodás vagy iskolás gyerekei mellett egy jó nyarat élhessen meg a családja. És nyugodtan tegye most magát a sor elejére! Hisz egész évben helytállt!

Kérdeznélek…

Tudjátok, a coach kérdéseket tesz fel, nem tanácsokat ad. Persze egy-egy jó kérdés már önmagában terelgethet valamerre, ráirányíthatja a figyelmet dolgokra. Így most én megpróbálok olyan kérdéseket megfogalmazni itt a számotokra, akik olvassátok, amely kérdéseket kezeljétek úgy, hogy nem biztos, hogy mindnek hasonló a jelentősége. Épp ez az egyik legfontosabb üzenetem, kérésem felétek: olvassátok úgy, hogy figyeljétek, melyik kérdés talál be, melyikkel lehet dolgotok?

Ha már egy kicsit segítek abban, hogy jobb legyen az önreflexiótok, akkor biztos, hogy már önmagában az tekinthető az első lépésnek a reziliensebb, rugalmasabb működés felé.

Ha javasolhatok egy módszert, válasszátok ki azokat a kérdéseket, amelyek nagyon betaláltak, és azokat, amelyek nem durvák, de mégis van velük dolgotok. Amelyekkel kapcsolatban semmilyen rossz érzésetek nincs, teljes lelki nyugalommal viszonyultok hozzájuk, azokat hagyjátok. Legfeljebb tegyétek el egy olyan barátnő számára, akiről úgy gondoljátok, na, ezzel neki lenne dolga!

Íme a kérdéseim:

  • Hogy gondolod magadról: képes vagy viszonylag könnyen alkalmazkodni, változtatni, fejlődni? Mennyire nehéz/könnyű téged kizökkenteni a komfort zónádból, a megszokásaidból?
  • El tudod-e könnyen fogadni a helyzetet, amiben vagy, vagy sokszor érzed, hogy vannak vele gondjaid? Ha igen, akkor meg tudod-e egzaktan fogalmazni, hogy mik azok?
  • Vannak-e esetleg negatív hiedelmeid, amelyek gátolnak (ezeken olyan általánosításokat értek, mint például: az a rendes anya, aki X órát játszik a gyerekkel, akinek a lakása patyolat tiszta, aki este topon várja haza férjét, aki életét és vérét a családjáért áldozza stb.)?
  • Mennyire vagy optimista természet, hiszel-e magadban, a jövőben?
  • Meg tudod-e oldani simán a napi ügyeket, tudod-e könnyeden venni a problémákat, el tudod-e hinni könnyedén, hogy mindent meg tudsz, tudtok oldani? Tudsz-e priorizálni, melyik a fontos és melyik a kevésbé fontos probléma, el tudod-e engedni azt, ami nem megy?
  • Tudod-e magadról, ismered-e magad eléggé, hogy honnan vannak az energiáid, mire van szükséged ahhoz, hogy töltődj, hogy jól érezd magad a bőrödben (biológiailag, lelkileg, környezeti szempontból – mint például a lakás, a fizikai és emberi közeg, ahol mozogsz)?
  • Mennyire vagy fegyelmezett? Tudod-e tartani magad általában az elhatározásaidhoz, döntéseidhez? (Meg tudod-e ítélni, mikor kell rugalmasnak lenni és mikor fontosabb a fegyelmezettség?)
  • Mennyire vagy képes harcolni magadért, kiállni az igényeidért, az elképzeléseidért, a céljaidért? Akár néha a család ellenében is?  (Egyéniségünk megtartása hosszú távon elengedhetetlen!)
  • Mennyire jók a társas kapcsolataid? Fektetsz-e annyi energiát ezekbe, amennyit szeretnél?

Bocsánat, tudom, ezek nem könnyű kérdések!

Higgyétek el, élőben sem, amikor ott ül szemben a coach és kvázi segít kimászni a slamasztikából. Nem mindig könnyű. Az élet tele van ellentmondásokkal, aknákkal, akadályokkal. De ettől szép!

Tudom, nem lenne most elegáns azt mondani, higgyétek el, ahogy felnőnek a gyerekeink, mind visszasírjuk azt az időt, amikor még kicsik voltak (pedig általában így van!). Ráadásul mi, akik pár évvel idősebbek vagyunk nálatok, nem éltünk meg ilyen nehézségeket, mint amiket ez a járvány hozott az életünkbe. De az az igazság, hogy – ha őszinték akarunk lenni – azért jó dolgokat is hozott. Csak nem biztos, hogy azoknak is tulajdonítunk jelentőséget. De már ez is attól függ, hogy milyen a rezilienciás képességünk. Vissza is értünk oda, ahonnan elindultunk…

Ha javasolhatnék mégis valamit…

Na és akkor itt a végén mit mondhatnék mégis, valami perspektivikusat, kézzel foghatót számotokra, mit kezdjetek azokkal a kérdésekkel, amelyek nagyon betaláltak, amelyekről pontosan érzitek, dolgotok lenne velük?

Itt több dolog is felmerülhet:

  • valakivel, aki jól ismer és szeret titeket, érdemes lehet ezekről beszélgetni (őszintén, nyíltan!);
  • esetleg kidolgozni valami stratégiát, tervet, milyen módon tudtok változtatni kicsit magatokon (ugye mindig magunkkal kell kezdeni a változtatásokat!);
  • vezethettek naplót, ahova esténként pár mondatban reflektáltok az adott témákra, így tartva a fókuszt, foglalkozva az érzékeny kérdésekkel.

Én számtalanszor megtapasztaltam, hogy ha valamin elkezdünk gondolkodni, ha valamivel elkezdünk foglalkozni, az már fél siker, az szinte elkezd magától megoldódni.

Természetesen mehettek szakemberhez is, attól függ, mennyire érzitek komolynak a problémát (coach, pszichológus, pszichiáter). De legelőször, mindenek előtt magatokhoz kell őszintének lennetek! Magatokkal kell tisztában lennetek, őszintén tükörbe néznetek. Ami nem könnyű. Könnyebb másokra, a körülményekre fogni a dolgot.

Kezdd ezzel: oké, vannak problémáim, sokat bosszankodom, panaszkodom, de képes vagyok-e változtatni bármit is? Vagyok-e elég bátor, elszánt, rugalmas? És ha igen, akkor hol, mivel is kezdjem?…

Ha nincsenek problémáid, minden tökéletes, akkor már – azt hiszem – régen nem olvasod az írásomat. Ha mégis, esetleg merő kíváncsiságból tartottál ki eddig, akkor gratulálok! Szerencsés vagy, vagy nagyon, de nagyon reziliens!

Koskovics Éva
coach

www.kokart.hu
www.treevision.org
Kompromisszió

Koskovics Éva

Photo by mellamed from Pexels