Lágy zene, gyertyafény, fenyő-és süteményillat. Versenyfutás, családi viták, vigyázzdőlafa.
A karácsony sokféle lehet, és ahány ház, annyiféle ünneplés. Az étkezés viszont mindenkinél
központi kérdés. Az asztalok pedig karácsony után sem pihennek, mert folytatódik a vendégjárás,
jön a szilveszteri menü. Czecz Fruzsina gasztropszichológus mutatja meg az ünnepi ételek
mögött rejlő szimbólumokat.
Év végén minden más megvilágításba kerül. Visszatekintünk, elérzékenyülünk, szívesebben
segítünk és adakozunk. Decemberben összesűrűsödik tizenkét hónapnyi feszültség és öröm,
a megterhelő és az önfeledt pillanatok emléke. Talán ez is az oka, hogy a karácsonyhoz ennyire
hozzátartozik a bőség, a kínálás.
Fokozottabban van jelen az étel és ital, mint szeretetnyelv, hiszen a karácsonyi vacsorán feltálaljuk,
ehetővé tesszük a gondoskodást.
A terített asztal ishozzásegít ahhoz, hogy még teljesebben megéljük az együttlétet, a rég várt találkozást. Fontos, hogy akik egyedül ünnepelnek, ők is adják meg a módját az étkezésnek. Emelkedjen ki ez a pár nap a többi közül szép terítéssel és olyan ízekkel, amiket év közben talán nem engednek meg maguknak.
A KARÁCSONY ÍZEI
A magyar karácsonyokon a hal, a bejgli vagy a mézeskalács olyan kötelező elemek, amik szinte
az összes ünnepi asztalon helyet kapnak. Amellett, hogy finomak, többletjelentést is hordoznak.
Az aranyló, édes méz, az alma és a hal a keresztény hit szerint Jézust szimbolizálja, de a
néphagyomány is nagy jelentőséget tulajdonít ezeknek. A piros almát például régen betették a
kútba, vödörbe, poharakba, hogy az így kapott vízzel biztosítsák az emberek és a jószágok
egészségét. A diót és az almát jóslásra is használták. Úgy tartották, hogy akinek férges alma vagy
dió jut az asztalnál, az a következő évben megbetegszik, sőt meg is hal. Ellentétben az ép
gyümölccsel, mert aki ilyet talált, egészséges új esztendőre számíthatott. Az alma erejét mutatja
az a szokás is, hogy a karácsonyi vacsorán annyi cikkre vágtak egy egészséges, piros almát,
ahány tagja volt a családnak, hogy a tagok életükben, de még a mennyekben is együtt
maradjanak.
A mák apró szemei a gazdagságot, bőséget, végtelenséget jelképezik, ezért valamilyen mákos
ételnek, például gubának és bejglinek mindenképpen be kellett kerülnie a vacsora menüjébe. Ez
a szokás a mai napig él.
Korábban elterjedtebb volt az ünnep előtti böjt, ami hagyományosan december 24-e éjfélig
tartott. Ilyenkor csak zöldségeket, gyümölcsöt, tésztaféléket lehetett enni. 1966-ban azonban VI.
Pál pápa enyhített a szabályokon, és ettől kezdve szenteste vacsoráján már szabadabban lehetett
étkezni, halat is lehetett enni. Ennek története az ókeresztény korig nyúlik vissza, a hal a megtért
és megkeresztelt emberek szimbóluma lett. Mindazokat jelképezte, akik a kereszténység útjára
léptek.
A népi szokások szerint azért tanácsos halat enni, mert ennek gyors mozgása a haladást
jelenti, a pikkelyek pedig az új évben rank váró bőséget szimbolizálják.
EHETŐ BIZTONSÁG
Amikor az ünnepre terítünk, lehet, hogy ezeket a szimbólumokat mind ismerjük, de az is lehet,
hogy keveset tudnk az ételek eredetéről. A pillanat emelkedettségét viszont biztosan érezzük. És
azt is, hogy ott vannak velünk az előző generációk hagyományai. Ahogyan egy-egy recept
kialakult, öröklődött, a család jó anyagi helyzetéről mesél, vagy esetleg kényszerből született egy
nélkülözéssel teli decemberben.
Sok családban vannak olyan fogások, amik csak évente egyszer, karácsonykor kerülnek az
asztalra. Tartanak olyan edényeket, amik csak ilyenkor kapnak szerepet.
Az újra és újra, minden ünnepkor visszatérő rituálék és ízek kapaszkodót adnak a folyton változó világban.
Ezeken keresztül átélhetjük az állandóságot. A bejgli, amit mindig a nagyi süt, mindig a hosszúkás tálcán kínál fel, és mindig ugyanolyan ízű, ahhoz a megnyugtató érzéshez segít hozzá, hogy vannak még biztos pontok, kiszámítható pillanatok a rohanó, zajjal teli világban. Amikor pedig eljön az első karácsony a nagyi bejglirúdjai nélkül, akkor borul a kiszámíthatóság. Eltűnik valami az ünnep puha kipárnázottságából, és idő kell, hogy pótolni tudjuk. Egy régi recept felújított változata jó lehetőség erre: az alapot megtartjuk, de a sütemény bizonyos részein változtatunk. A saját ízlésünkre formáljuk. Ezáltal a sikerélmény esélye is nő, és az „etalon” étel emléke sem csorbul.
BOLDOG ÚJ ÉVET!
A finomságok sora karácsony után is folytatódik. A mi kultúránkban ünnepelt december 31-ei Szilveszter és január 1-jei Újév számos babonával köszönt be, amik közül nagyon sok az étkezéssel kapcsolatos. Miért pont az ételekben, italokban rejlik ez az erő? Mert magunkénak szeretnénk tudni a boldogságot, a szerencsét, és ennek legbiztosabb módja, ha elfogyasztjuk, „magunkba építjük” azt.
Ilyen babona például, hogy ha felvágunk egy egész kenyeret, a családnak egész évben lesz kenyere. Ha hosszúra nyújtjuk a rétest és gazdagon kerül bele töltelék, az életünk és boldogságunk is hosszú, bőséges lesz. Szintén erre vonatkozik, hogy ha megtöltjük hiányos vagy üres konyhai tartónkat (például só-, cukor-, kávétartó, lisztes bödön), egész évben bővelkedni fogunk ezekben. A lencse (esetleg bab, rizs, köles) fogyasztásával garantáljuk a gazdagságunkat, mert a kis, apró szemek a pénzt jelképezik. Kihagyhatatlan elem még a disznóhús, mert ahogyan ez az állat turkál a földben, úgy a szerencsét is kitúrja nekünk. Baromfit viszont ne készítsünk, mert ahogyan a szárnyas kapirgál a lábával, hátrakaparja a szerencsénket.
Az italokat tekintve nem véletlen, hogy pezsgővel koccintunk éjfélkor, hiszen kevés ennél elegánsabb ital létezik. A fényűzés, gazdagság jelképe, amit ha csak egy kortyolásnyi időre is, de jólesik átélni.
Ha a realitás talaján maradunk, joggal gondolhatjuk, hogy semmi nem változna, ha lencse és sült tarja helyett kelkáposztafőzeléket ennénk csirkepörkölttel.
De egy új esztendő kezdetén nem a realitás talaján állunk, hanem a mágikus gondolkodás felhőjében.
Nem véletlen, hogy bőségvarázslásnak is hívják az ilyen jellegű, fontos kezdésekhez kapcsolódó szokásokat. Jó hinni, hogy teszünk valamit a személyes szerencsénkért. Úgy érezhetjük, hogy kivédünk valami ránk leselkedő veszélyt, ha betartjuk az étkezési szabályokat. Sajnos az utóbbi időben fokozottan megélhettük, hogy mennyi mindent vagyunk képtelenek befolyásolni, mennyi mindenre nincs hatásunk. A lencsefőzelékre legalább még van.
A cikk alapjául a „Terítéken a lélek – Önismeret az ételeken keresztül” című gasztropszichológiai kötet szolgált. Ebben szó esik további vallások és kultúrák ünnepeiről, de történelemről, az ételek és a lelki egészség kapcsolatáról, fogyásról, ételérzékenységről is. Kiderül, miről árulkodik a főzési és étkezési stílusunk, vagy hogyan üzennek a gyerekek az ételekkel. Ha tovább olvasnál a gasztronómia és a pszichológia találkozásáról, neked szól ez a könyv!
További karácsonyi tartalmainkat keresd a MUM PARK KARÁCSONYI KÜLÖNSZÁMÁBAN!
Kattints a képre, és lapozd át a karácsonyi kiadványunkat!
❤ Ez a mi karácsonyi ajándékunk az olvasóinknak. ❤
Kiemelt kép: Nicole Michalou/Pexels
