random ajánlat
Bárcsak lenne olyan hangom, amely elég szépen szól hozzád. Olyan halkan, olyan fénnyel, hogy minden szó egy új világ. A bennem élő vadvirágot öntözted, mintha rózsa volna, mióta nem teszed, sír minden este, fázik, csak arra vár, hogy átöleld két finom
Ma ezzel csengettek. Orosz. Jelizaveta Ivanovna Priznic negyven is elmúlt már. Lődörögve élt. Élve lődörgött Usakovszkojeban. Tulajdonképpen egész életében a Bering-tengerre vágyott, de sosem mert elindulni. Meg félt is otthon hagyni a két köszvényes macskáját a rokonokra. Így telt el
Mondjak le rólad Soha igaztalanabbat Nem tudnék tenni Nincsen rajtad kívül semmi Amit ne mondanék le Ez nem a túlszámlázott Távhő szívem Ez addig Pörgeti az órát amíg hitem Megtart abban a felemelt Lábban Ahogy esténként indulok Utánad a gangon
"Zsófi a szabad délutánokat gyakran itt tölti, a polc előtt ülve, magában játszik, dehogy magában, együtt van a kis családjával, különféle kalandok esnek meg velük..."
Mi lesz belőle, ha a pasi betéved a konyhába? Veszekedés vagy nevetés? Egy somlekvár története. Koskovics Éva írása.
Ütemes hullámzás mossa a partot. Szó szót követ, és mi gurulunk a nevetéstől, majdnem be a lábunknál elterülő Azúrba. Nem tudjuk visszafogni, nem érdekel, hogy ki néz Bennünket és mit gondol, meg hogy ennyi idősen nem való így nevetni. Jól
Puha esti fények ölelik körbe a birtokot, a kabócák is lassan elhallgatnak, és a meleg is csendesül kicsit, egy kis szellő érkezik a szőlő felől, susognak a levelek, de ezek a finom hangok beleolvadnak a kertben felhangzó nagy nevetésekbe. Egy
Történet egy erős és bátor nőről, sorsról és döntésekről…
Az ötven körüli, sápatag asszony a létra legfelső fokán állt. Vékony, gumikesztyűs kezével benyúlt az üveg lámpabúrába, és egyesével kiszedegette a poloskák tetemeit, majd két letépett Szilvia papírtörlőbe csomagolta őket. Amikor meghallotta a csengőt, komótosan lemászott a létráról, a rovarokat
Ma ezzel csengettek. Orosz. Jelizaveta Ivanovna Priznic negyven is elmúlt már. Lődörögve élt. Élve lődörgött Usakovszkojeban. Tulajdonképpen egész életében a Bering-tengerre vágyott, de sosem mert elindulni. Meg félt is otthon hagyni a két köszvényes macskáját a rokonokra. Így telt el
Szuper családom van, boldog vagyok... De mégis hiányzik valami... Mintha nem találnám magamat, bizonytalan vagyok, hogyan tovább...
Az utolsó miskolci kórházas sztorinál már biztos volt benne, hogy nagyobb a baj. Persze megint a belgyógyászatra vitték az anyját, hisz mi más lehet a baj, ha valaki lefogy 25 kilót pár hónap alatt? Szegényt megint tükrözgették, alul-felül, de minden
Meleg nyárestén hatalmas máglyát rakni, szalonnát sütni.Varázslat. Az égbe szálló vörösen izzó pernyék összekeverednek az égen vibráló csillagokkal. Hangos ciripelés kíséri a tűzben táncotjáró manókat és megelevenednek a mesék.Hirtelen kiáltás veri fel a csendet. – Ég a gatyád! És vége
Motozás hallatszott a kamra felől. Óvatosan beosontunk és lestük honnan jön a zaj. A zseblámpa fényénél a diók életre keltek és cincogva menekülésbe fogtak. Kis idő múlva csattant a csapda. Szabadlábra helyezésüket a falu végi mezőn terveztük. Mert ugye, mi humánusak vagyunk. Az elengedés pillanatában
51 évesen nézem magam a tükörbe. Lecsupaszitva. Hunyorgok. Félve pislogok ki a szempilláim alól.Zavar a napfény.Olyan éles lesz tőle minden.Látszik az összes évgyűrű rajtam, mint egy öreg, viharban kidőlt fán.Ez vagyok én?Ez vagyok én!Már rég nem néztem tükörbe. Pedig még emlékszem, eleinte szépnek és
Már a nem fogadott hívásába is bele vagyok zúgva Le nem írt betűibe Kirúgott takarójába A sima lepedőbe Elég ha elképzelem ahogy forgolódik este A fehér bögréjébe amiből nem hiányzik kávé Kesztyűjébe kalapjába minden itt a másé Hajszálai és potyogó
Jaj, szia, annyi minden van.Elsőként szerintem nyitva hagytam a vízcsapot.Na meg megint szerelmes vagyok.Határozottan reménytelen persze.Álomember. Néha elkap, de csak percre.Bújócskázik, láthatatlan. Remember.A piacon megint marha nagy sor van.Hol ismertem meg? Ne is mondd. Titok.Hogy jól hangozzon, lebukó szalakótátFigyeltem egy
Mi az anyákkal vagyunkMi az anyákkal vagyunk, azokkal, akik már régóta egy hatalmi játszma elszenvedőiakiknek most már biztos, hogy elveszik a maradék jogait is akik eltűnnek a fekete leplek alatt végleg akikre most már rázárulnak a földi pokol kapuiakiknek a
Képek tolulnak tudatombahányásigmerülök el bennüka végtelen nyel el…sötétségnek hittem,mégis; fényt képezek. Fotó: Herbály Judit
Sárgarépa, cékla, tök,Ebből én ma mind sütök.Merek, kenek, aprítok,A babára sandítok. Első falat, pfuj, vidd el!Tizedszerre sincs siker.Enyém kéne? Felejtős!Currys csirke, jó erős. Pillanatnak törtrésze,A gyerek már nyúl érte.Kézzel tömi szájábaFűszeres húst, imádja. Igazad van, kiskölyök,Jobb az ízes, mint a
Normál titkosítással megbeszéltükAmit a fél világ olvas le felKeresztrejtvényei vagyunk egymásnakFelszenteltek minket üres betűkockáknakVárják hívják a hangzótA mindennél tisztábban artikuláltSzédüléstMinden autóba két üléstSzivarozzon a nagyi mindegy márOtt a holnapban egy világ készülMindkettőnk hittételéreÉrdemes várni a majdnem jótVagy a legjobb kell
Egy macska volnék/a szívósabb fajta/kit ha ledobnakmagasról csak talpraérkezik…de hiába létezikkandúrok hadacsak farom fordítom odas lelépek hirtelenmert kedvenc helyema háztető/hol dorombolok, minta szeretőkinek kénye s kedveha úgy tartjaérdes nyelvétnyújtogatja/s tova tűnöka holdraahol nincsmi lelkem feldúljamert nem nézek sejelenbe se múltbacsak
Festem a szívem, legyen tengerkék.Vitorlás ívre feszített emberkék.Olyan kicsi minden, hogy nem látszikA vége. Ki hova ér el, vagy kiköt-eVégre. Kormányozni sem kell.Nem is szabad. Én génuánakFehér virágos ingedet választom.Álmaim fényképeiből szőtt brokát,Utat, fényt, reményt terít, békés halált.Festem a hamisságot,
Papucsok. Zoknik. Kesztyűk. Papírfecnik. Gumilabdarabok. Kanapébotrány. Rágásuniverzum. Szétrág, berágok. Rosszcsontoskodásodás. Közös séta. Futás, együttlihegés. Nyálas puszik. Simi. Hálatelt szemek. Rajongás felsőfokon. Lelkes-őszinte-soha-nem-szűnő öröm. Szőrös szerelem. Imádlakkutya. Lolka Fotók: Márti
Photo by Anastasea Suareva on Pexels
Gyermekként nem értettem, mi a háború, mi értelmebár sulykoltákhát meg kell védeni az országot, meg kell hódítani, visszaszerezni, ilyesmikhazafias versek és regények és történetek És néha megdobbant a szívem, de inkább elborzadtgörögöknél és Jókainál is a főhős tiszteleg az ellensége előtt
Mondjak le rólad Soha igaztalanabbat Nem tudnék tenni Nincsen rajtad kívül semmi Amit ne mondanék le Ez nem a túlszámlázott Távhő szívem Ez addig Pörgeti az órát amíg hitem Megtart abban a felemelt Lábban Ahogy esténként indulok Utánad a gangon