Csak a sötét falai vigyázzák
némán, forró leheleted ajándékát
az ajkamon.

Őrizte lelkünket fentről
tinta kék égbolton a Hold, s ragyogó
csillagok.

Puhába burkolózva édes
álmot ringatunk féltve
karjainkban.

Pillangóként száll ajkunkra
csend, s a szél tovább hajtja
lapjainkat

Rézcsengő a hangod, búg,
a fülembe a csöndesen zúg,
ez kellemes

S rájövök újra meg újra:
nincs más, ki mellett útra
kelni érdemes.


Illusztráció: Gilányi Anna

álomkarnevál