Csak a sötét falai vigyázzák
némán, forró leheleted ajándékát
az ajkamon.
Őrizte lelkünket fentről
tinta kék égbolton a Hold, s ragyogó
csillagok.
Puhába burkolózva édes
álmot ringatunk féltve
karjainkban.
Pillangóként száll ajkunkra
csend, s a szél tovább hajtja
lapjainkat
Rézcsengő a hangod, búg,
a fülembe a csöndesen zúg,
ez kellemes
S rájövök újra meg újra:
nincs más, ki mellett útra
kelni érdemes.
Illusztráció: Gilányi Anna
