Van, aki szereti, van, aki nem. Van, aki megünnepli, van, aki nem. Ellentmondásos ünnep. De talán érdemes megfontolni, hogy miért szeressük meg mégis ezt a napot. Mert végülis, a lényeg az igazából szerelem...
Manapság divatos dolog leszólni bizonyos dolgokat, érzelmeket, ünnepeket. A Valentin-nap is ilyen.
„Álságos, mű, amerikai ünnep, mi közünk hozzá, miért kell minden amerikai giccset behozni hozzánk, van elég szép, hagyományos ünnepünk nekünk is…a szeretet ne egy ünnepen múljon, ne mondja meg senki, mikor ünnepeljem a szerelmet, ez is csak ilyen felszínes marhaság, amit az amerikaiak találnak ki”…ismerős mondatok? Netán te is ezt gondolod?
Nos, talán gondoljuk ezt át még egyszer…
Lássuk először is, hogy mi is az a Valentin-nap!
A pontos eredet nem teljesen világos, de pogány természetkultusz, termékenységi szertartások, római és korai keresztény hagyományok kapcsolódnak a február 14-e körüli napokhoz. Azt tartották, hogy mivel február közepe a madarak párosodásának kezdete, ezért ez az időszak igencsak kedvező a házassági jóslatok és varázslások szempontjából. Az ókori Rómában ekkor tartották a Lupercaliát, ami egy termékenységi, tisztulási ünnep volt. És egy legenda szerint szintén az ókori Rómában élt egy Bálint nevezetű pap, aki a császári tilalom ellenére is összeesketett fiatalokat, és ezért, illetve más verzió szerint keresztény hite miatt, halálra ítélték. A börtönben raboskodva csodát tett: a foglár vak lányának visszaadta a látását, és február 14-i kivégzése előtt levelet küldött neki, így írva alá:” A Te Valentinod.”
Később szentté avatták, és február 14-én rá emlékezve ünnepeljük a szeretetet, a szerelmet.
Érdekes módon először Angliában indult meg kultuszának növekedése, az 1300-as évek végén. Majd egyre népszerűbbé vált a Bálint/ Valentin nap, melyen a szerelmesek kis verseket, kedves üzeneteket írtak egymásnak – sokszor „A Te Valentinod” – aláírással -, illetve egyéb szokások is elterjedtek, pl. szív alakú papírra írták fel a lányok a remélt jövendőbelijük nevét, a lovagias férfiemberek pedig virágot küldtek a szívük hölgyének…
Manapság a szívecskés levelek mellett sok minden mással is lehet kedveskedni a szerelmünknek, illetve egy szeretett személynek: apró ajándékokkal, csokival, ékszerrel, romantikus vacsorával, együttléttel…
Tehát látjuk, ez az ünnep annyira nem is idegen…nem furcsa amerikai szokás, hanem – még ha legenda szintjén is -, mélyen az európai kultúra része…
De hogy miért is jó megünnepelni a szerelmesek napját?
- Egyszerűen – mert jó. Ünneplésre mindig van/lehet/legyen ok vagy alkalom.
- Hát még ha a szerelemről van szó, az pláne nyomós ok az ünneplésre
- Ez egy újabb lehetőség együtt lenni, randizni a kedvesünkkel, pl.egy romantikus vacsorán. Lásd 1-es pont…
- Ez egy viszonylag „csöndes” időszak a két nagy ünnep között, ezért is jó, hogy mégis történik valami izgalmas esemény időközben…
- Még a legnagyobb szerelemben is jó néha megállni, és csak emlékeztetni magunkat, hogy milyen szerencsések vagyunk, hogy egymással lehetünk
- Mert nem csak a szerelemről szól, hanem a szeretetről is, és egy szeretett embert is meglephetünk valami kis aprósággal
- Mert a figyelmesség mindig jólesik, akkor is, ha – ahogy itt sokszor rosszallóan felróják – nem spontán, hanem szinte kötelező – de a kis ajándék, szerelmes levélke, az együttlét, az ünneplés az jó, mindig – legalábbis nem tiltakozunk ellene, nem igaz?
- Mert ami a szeretetről szól, az igenis egy pozitív dolog…annak örülni kell – fontos, hogy inkább ez legyen benne a köztudatban, és ne az ellenségeskedés, a gyűlölködés
- Mert a sok szívecske, a piros szín, virágok, kedves szavak, mindaz, ami a szeretetet jelenti, jelképezi, az feltölt, felemel
- Mert szeretni kell, mert szeretni jó, és legyen egy nap, ami csak erről szól
Szóval ünnepeljünk!
Nem kell feltétlenül óriási szívformájú lufikkal lebegni a szeretett lény felé, nem kell méregdrága ajándékkal kápráztatni el a másikat, nem kell bolti szívecskés lappal, közhelyes idézettel bájologni, bár ha valaki ezeket szeretné, mert ez fejezi ki leginkább, amit érez, hát legyen, szíve joga… de lehet, épp elég csak egy pici kis személyes tárgy, kedveskedés, egy pár sor, szeretettel írva, hogy a másik érezze, igen, szeretve van…
És persze nem ezen a napon múlik a szerelem, nem változtat semmit, de tulajdonképpen ez se igaz, mert az igazi kapcsolat a nagy és fontos döntések, a beszélgetések, a különleges napok mellett a sok-sok kis figyelmességen múlik, apróságokon, amik egymásra rakódnak, szépen, lassan, a finom gesztusok, a hétköznapi mozzanatok pontosan kirajzolják egy kapcsolat képét, formáját, megfestik a színeit.
Ezeken a plusz ünnepeken, izgalmas programokon igenis sok múlik.
Egy kapcsolatba kell játékosság, kell humor, kell izgalom, intimitás, szenvedély, kellenek a romantikus programok, vacsorák – akár otthon is vagyunk – , kell a meghittség, csak neki szóló sorok, szavak, mondatok, és ezt az ünnepet nem kell feltétlenül nagyon komolyan venni, hanem mint egy játékot, egy újabb kis desszertet a kapcsolat asztalán, úgy fogadni, megkóstolni, és eljátszani, és megélni…
Attól, hogy esetleg a Valentin-napot még mindig kissé idegennek érezzük, az nem jelenti azt, hogy ne tehetnénk sajátunkká.
Mert akinek továbbra sem tetszik, hát nem kell megünnepelni – maradhat sima hétköznap – , vagy lehet másképp, vagy máskor, létrehozni saját ünnepet, A Te Andid, vagy A Te Bubikád névvel, én azért csak azt mondom, érdemes dicsőíteni a szerelmet, fogyjon csak egy pohár pezsgővel több, legyen egy csókkal több, egy mosollyal több, szerelemből több – mert ami jó, és lényeges, abból semmi sem elég sok. Élvezzétek hát egymás társaságát!
A Te Valentinod
Kiemelt kép: Tamanna Rumee from Pexels
