Mi az anyákkal vagyunk

best-of

ünnep

Mit ajándékozz annak, aki csak szeretetre vágyik? Pontosan azt!

Gondolatok a borról, ünnepről, ösztönökről és emlékekről. Úgy látszik, eljött a nosztalgiázás és elmélkedés ideje! Aki ismer, az tudja, hogy én szinte sosem iszom alkoholt. Nem szeretem az ízét, sem a mellékhatásait, de a forralt bort, azt szeretem. Miután már

Sütőtök krémleves
már megint a konyhában

Szupergyors Sütőtök Krémleves a Szupergyors Felmelegedésért

Fantasztikus színével és illatával pár perc alatt ünnepi hangulatot varázsol a konyhába. Meggyőződésem, hogy hideg, téli estéken nem igazán választhatunk jobb fogást vacsorára, mint egy meleg krémlevest. Pár perc alatt el lehet készíteni, és a zsigereinktől indulva melegíti át az

álhír
spirit

Kamuban sült pogácsa

Bár legtöbbször arról beszélek, miért fontos az intuíciónkra és a szívünkre hallgatni, most másról lesz szó. Nevezetesen: használjuk az eszünket!
spirit
spirit

Amit a boszorkányról tanultam

Átalakulásban vagyok. Transzformatíve létezem. Olykor úgy is érzem magam, mint egy törvényen kívüli – és jó ez így nekem.
orgazmus
18+

Orgazmustérkép

Tanuljunk az orgazmusról!
interjúpárkapcs

És boldogan éltek, míg el nem váltak – Mire jó a házassági felkészítés?

Milyen jó lenne, ha tudatosan vágnánk bele házasságba! Ha tudnánk, hogyan kell kommunikálni, hogyan oldjunk meg konfliktusokat. Interjú Asztalos Dávid mediátorral, aki házassági felkészítőket tart.
már megint a konyhában

Ezzel tarolsz! – Íme az 1 perces, brutál finom kence titkos receptje!

Megvan az, hogy mindjárt jön hozzád valaki – ha valakik, akkor még durvább – és arra sincs időd, hogy lezuhanyozz és megmosd a hajad. Smink? Haha! Na ekkor jön jól ez a titkos recept, amely nemcsak hogy villámgyorsan elkészíthető, de az első falat után a vendégek imába fogják foglalni a nevedet.
interjúútkereső

Szívvel-lélekkel élni és alkotni

Milyen hosszú út vezet oda, hogy szívvel-lélekkel éljünk és milyen akadályokon kell átjutnunk addig?
life

Hogyan legyél reziliens? – Mutatjuk a coach szemével!

A reziliencia lelki ellenállóképességet jelent. Válaszolj magadnak néhány kérdésere, és máris közelebb kerülsz hozzá.
interjú

Dancsi mosolya

Hogyan küzd meg egy anya a kisfia gyógyíthatatlan betegségével? Az SMA-s kisfú, Dancsi anyukájával beszélgettünk.
1 2 3 7