Mi az anyákkal vagyunk.

slow

lifeminimál

Az én történetem a minimalizmussal – 2. rész

A tárgyaknak viszonylag könnyű szívvel búcsút mondtam, ami nagyon sokat jelentett az életminőségem és mentális egészségem szempontjából. Igenám, de ez nem hozta még el azt a „minimalista kánaánt’ az elmémben, amiről – úgy gondoltam – a lelkesítő blogbejegyzések szóltak. Kemény évek önismereti munkája volt, mire a fejemben is sikerült (úgy-ahogy) egyszerűsítenem a dolgokat.
lifeminimál

Az én történetem a minimalizmussal – a kezdetek

Amikor a minimalizmus fogalmával először találkoztam, valami nagyon bekattant. Az első lépés a tárgyak minimalizálása, a környezetem letisztítása volt. És hogy mennyi mentális sávszélességet nyertem vele! Amikor kigyulladt az a bizonyos piros lámpa Az egész 8 éve, egy december végi

life

Lassítani gyerekekkel? Ugyan már!

Akárhányszor előkerül a SLOW téma, mindig arra gondolok, hogy ez mind nagyon szép és jó, és persze fontos is, na de gyerekekkel hogyan? A gyerek természetével teljesen ellentétes a „lassítás”. Amint megtanul járni, máris rohanni akar, még az ágyban is

gyermekágy

Biztosíthatlak, nem hülyültél meg!

Ki ne hallott volna már valamilyen csipkelődő, viccelődő, akár lesajnáló kommentet a várandósok és kisgyerekes anyukák feledékenységéről, elkalandozó figyelméről? Az utóbbi időben, mióta elkezdték kutatni a témát, kiderült, hogy korántsem elbutulásról van szó és hanem egyfajta áramvonalasításról, újrahuzalozásról.
1 2 3