Mi az anyákkal vagyunk.
öröm
spirit

Örömre fel!

Az öröm azért egy nagyszerű dolog, mert bármikor hozzáférhető, szabadon és korlátlanul használható. Az öröm nem egy külső elérendő, megvásárolandó, vagy kimanipulálható valami, hanem egy olyan belső állapot, amelyet bármelyik pillanatban bekapcsolhatunk magunkban kedvünk szerint. Ez benne a szuper, hogy csak rajtunk múlik.

spirit

Éva, hol vagy?

Évával 19 éves koromban találkoztam egy tihanyi kiránduláson. Biztosan Ti is ismertek amolyan Évákat, akikkel ha kétszer háromszor találkoztatok összesen életetekben, de úgy megdöbbentettek Benneteket, hogy húsz év múlva is képesek egyszer csak eszetekbe jutni. Hát nekem most eszembe jutott

interjú

Anyabarát nyár?

Márföldi Erika waldorf óvónőt és háromgyerekes édesanyát faggattuk, hogy szerinte, hogyan lehet anyabaráttá tenni a nyári szünetet, mik az anyai kikapcsolódás buktatói és nehézségei, illetve saját életünkbe azonnal beépíthető, kipróbált és bevált nagyszerű nyaralós ötletekből is meríthetünk. Márföldi Erika Itt

life

Anya-maraton

A krónikus fáradtság nagyon alattomos dolog, észrevétlen kúszik be az életünkbe. Első gyerek lehet, hogy sima ügy, de a másodikkal már valószínű nem pattansz ki olyan fürgén és vidáman reggel az ágyból, miután már hetek óta szoptatod egész álló éjszaka. A többi

life

Egynek tűnő gyerekek

Vannak nyomasztó fogadóórák, ahonnan azzal az érzéssel távozol, hogy valami nagy baj van. Nagy baj van a gyerekeddel, vagy Veled, vagy mindkettőtökkel és allzusammen a családoddal. Na én egészen tegnapelőttig csak ilyeneken voltam. Nem hittem a fülemnek, hogy minden rendben, beérett, igyekszik,

dinamikus jóga
mozdulj

Jógaerobik

A mozgás az élet része. Teljesen természetellenes, ahogyan ma élünk, pontosabban ülünk képernyőkre szegezett tekintettel egész nap. Ha nem találunk módot arra, hogy kompenzáljuk valahogy ezt a mozdulatlanságot, akkor szinte lehetetlen jól lenni. Nemcsak fizikailag, hanem lelkileg is, mert a kettő

interjúzöld

Zöld nagykép

Maksi Mátyással, az Európai Bizottság Magyarországi Képviseletének kommunikációs vezetőjével európai környezetvédelemről beszélgettünk, és betekintést nyertünk számos környezetvédelmi kérdés kulisszái mögé. Maksi Mátyás Köszönjük szépen, hogy elfogadtad a felkérésünket erre a beszélgetésre, nagyon izgalmas lesz a Te tágabb nézőpontodból megvizsgálni azokat

spirit

Merre van az előre?

Eljött a nyitás nagy pillanata, de annyi mindent hallani, hogy most tényleg menjünk vagy ne menjünk, ide igen, de oda ne, lehetetlen kiigazodni. Ha mindig kifelé figyelsz, úgy tényleg lehetetlen lesz, ugyanis ahány ember, annyifélét gondol. A kérdés az, hogy

spirit

Jóanya

Mielőtt gyerekeid lettek, biztosan színes és izgalmas életet éltél, de amikor édesanyává váltál, te magad lettél annyira színes, hogy néha már te sem biztos, hogy követni tudod. Hányféle szerepben is vagy egy nap? Hányféle szerepet viszel úgy általában? Megszámlálni is

1 6 7 8 12